Airport

Amszterdam-Schiphol repülőtér

Description

Az Amszterdam-Schiphol repülőtér a hollandiai Amszterdam repülőtere, egyben pedig az egész ország legfőbb nemzetközi repülőtere. A várostól 9,1 km-re helyezkedik el délnyugati irányban. A hivatalos (holland) elnevezése: Luchthaven Schiphol.Európa harmadik legnagyobb, világ viszonylatban pedig a tizennegyedik legforgalmasabb repülőtere (mind utasforgalmi, mind pedig cargo szempontból). Az egész repülőtéren összesen 188 kapu illetve állóhely található. 2007-ben az utasok több mint 60%-a Európába utazott, míg alig több mint 20%-a használta a transzatlanti járatokat, és alig 10%-a pedig Ázsia felé utazott. A szállított áruk 44%-a Ázsiába, 20%-a pedig Észak-Amerikába jutott el, míg a fennmaradó rész a világ többi részére. 2005-ben 91 ország 260 desztinációja volt elérhető közvetlen járatokkal a reptérről. Egyetlen három részre osztott utasterminál található, ami 1994-ben épült. 2007-ben egy kibővítés keretében létrejött a terminál új, negyedik része Terminal 4 néven. Az erős forgalom és a magas leszállási díjak miatt a diszkont légitársaságok legtöbbike elkerüli a repteret, így ezek a járatok elsősorban a rotterdami és az eindhoveni reptereket használják. Ennek ellenére azért pár diszkont légitársaság (pl.: easyJet, Bmibaby) mégis használja.KifutókLégitársaságokA négy kisebb részre osztott terminál az alábbiak szerint "kezeli" a járatokat: "1-es terminál" : Schengeni és nem-schengeni járatok "2-es terminál" : Schengeni és nem-schengeni járatok "3-as terminál" : Schengeni és nem-schengeni járatok A H és M részeket a diszkont légitársaságok használják.

Location

0 Reviews

No reviews yet. Be the first to add a review.

Rate & Write Reviews